Weboldalunkon cookie-kat használunk a legjobb felhasználói élményért.

Részletek Elfogadom

Elismeréseink, díjaink

II. Technológiai Fórum a BorsodChemben

 

A BorsodChemben második alkalommal került megrendezésre a Technológiai Fórum a Termeléstámogatás és Folyamat Optimalizálás munkavállalói szervezésében.

 

Az esemény célja, hogy alkalmat és lehetőséget teremtsen a széleskörű tudásmegosztásnak a különböző szakmai területeken dolgozó kollégák között.

 

Az rendezvény délelőtti szakaszában a kutatás-fejlesztés és folyamattervezés területén dolgozók bemutatták az elmúlt év során elért eredményeiket, megoldási javaslataikat, amelyekkel hosszútávon biztosítható üzemeink stabil, magas termékminőséget biztosító és, egyre javuló energiahatékonyságú működése, a BorsodChem vegyipari termelési láncának számos elemét érintve.

 

Délután meghatározott tematikájú chatszobák várták a mélyebb szakmai beszélgetésre vágyó, illetve fontos információt vagy tapasztalatot megosztani kívánó munkatársakat. A Technológiai Fórummal sikerült letenni az alapkövét egy vállalati  műszaki  platformnak, amelyre következő alkalommal is minden technológiai területen érdekelt kollégát szeretettel várnak, hogy ezen fórumon jelenlétükkel, tudásuk megosztásával járuljanak hozzá a vállalat eredményességéhez.

 

 

 

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képzési különdíjában részesült a BorsodChem

 

2021. november 23-án konferenciával egybekötött ünnepélyes díjátadó keretében vehették át a vállalatok és szervezetek az Év Felelős Foglalkoztatója 2020 és 2021 elismeréseket.

 

Az OFA Nonprofit Kft. 2016 óta hirdeti meg "Az Év Felelős Foglalkoztatója" pályázatát, amelynek célja azon hazai munkáltatók elismerése, akik számára az emberi erőforrás központi értéket képvisel. Az elismeréseket öt kategóriában osztották ki, emellett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara különdíja a képzés-szakképzés területén legkiemelkedőbb pályázatot jutalmazta.

 

Korábban Társaságunk már elnyerte nagyvállalati kategóriában az „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” címet, amely megerősítette a vállalat vezetését abban, hogy a kidolgozott komplex HR stratégiánk mentén jó úton haladunk valamennyi felelősségi területen. Ez adta és alapozta meg az elkövetkező évek lendületét, amellyel munkavállalóink iránt érzett felelősségünket még szélesebb palettán kívánjuk megmutatni.

 

Tavaly ismét pályázatot nyújtottunk be ezen cím elnyerésére, amely alapján a zsűri a BorsodChemnek ítélte oda a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képzési különdíját. Az átadás során kiemelték, hogy Társaságunk generációkon átívelő pályaorientációs gyakorlata és átfogó képzési rendszere példaértékűnek számít. Emellett a különdíj egyben elismerés  HR vezetőinknek a Vegyipari Ágazati Készségtanács tevékenységének szakmai támogatásáért és koordinálásáért, valamint a szakképzés megújítása iránti elkötelezett munkájáért.

 

 

BC_Felelos_foglakoztato_2020_kulondij

 

 

 

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye legsikeresebb vállalkozásai között a BorsodChem

 

2021. november 11-én tartották meg a BOKIK 15. TOP100 gazdasági fórumot a DVTK Stadion rendezvénytermében. A konferencia keretében a hagyományokhoz híven bemutatták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei adó- és vámigazgatósága és az Észak-Magyarország együttműködésében megjelent TOP100 kiadványt is.

 

6658333top100dvtkstadion01-scaled

(Fotó: Kozma István - boon.hu)

 

A kötet a megyei székhelyű vállalkozások rangsorát tartalmazza a 2020-ban elért nettó árbevétel és az átlagos állományi létszám alapján. Nagy örömünkre szolgál, hogy a BorsodChem a megye gazdasági életének legjelentősebb szereplői között tudhatja magát és az előző üzleti évben az éves értékesítés alapján a legmagasabb árbevételt érte el, amellyel megerősítette vezető pozícióját a cégek közötti rangsorban. Az eseményen Társaságunkat Hegedűs István, Chief Financial Officer képviselte.

 

6657059top100dvtkstadion76-scaled

(Fotó: Kozma István - boon.hu)

 

Bízunk benne, hogy a vállalatvezetés és a munkavállalók összehangolt munkájának eredményeképpen tovább haladva a fejlődés útján számos újabb kiemelkedő sikert könyvelhetünk el a jövőben is!

 

 

 

 

A #BeActive Díjasok táborában a BorsodChem

 

Az Európai Bizottság által támogatott Európai Sporthét keretein belül - melynek mozgásra buzdító hívószava a #BeActive - az egész évre kiterjedő uniós kampány keretében minden évben külön elismerésben részesítik a hazájukban a munkahelyi és oktatási környezetben vagy a saját közösségben zajló testmozgás népszerűsítésében jó példát mutató, kiemelkedően teljesítő szervezeteket és egyéneket.

A tavalyi évben a Magyar Szabadidősport Szövetség közvetítésével lehetőség nyílt saját, hazai programokkal pályázni, így benyújtottuk pályázatunkat a #BeActive Munkahelyi Díjra. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Szövetség a beérkezett hazai programok közül egyedüli jelöltként a BorsodChemet találta érdemesnek arra, hogy képviselje Magyarországot munkahelyi kategóriában. Ugyan a nemzetközi mezőny díjazottjai közé nem sikerült bekerülnünk, de annál nagyobb elismerést jelentett számunkra a hazai eredmény.

Idén tavasszal a Magyar Szabadidősport Szövetség erre a nemzetközi mintára első ízben hirdette meg a hazai #BeActive Díjak pályázatát, amellyel a mozgásban gazdag “BeActive” életmód kiemelkedő képviselőit kívánta elismerni négy kategóriában. Társaságunk ismét megmérettette magát és pályázatában bemutatta komplex egészség- és mozgásprogramjának egyes testmozgásra ösztönző elemeit, célcsoportjait és hatását a munkavállalókra, valamint azokat az újszerű és egyedi megoldásokat, amellyel a járványhelyzetben adódó nehézségekre reagált.

A Magyar Szabadidősport Szövetség 2021. május 11-én tette közzé a 2021-es #BeActive Díj díjazottjainak listáját, ahol Társaságunk III. helyezést ért el Munkahelyi Díj kategóriában

 

 

BeActive_oklevel_2021_LR

 

Magyarország legsportosabb munkahelyei között a BorsodChem

 

A Kihívás Napja megrendezésének életre hívása 1982-ben indult Kanadából, hamar meghonosodott szerte a nagyvilágban és Európában is, majd Magyarországra is megérkezett. A Magyar Szabadidősport Szövetség ehhez a naphoz kapcsolódóan, amely hazánkban 1991 óta kerül megrendezésre és a világ talán legnagyobb, egy napon zajló lakossági sporteseménye, versenyt hirdetett tanintézmények, rendvédelmi és munkahelyi csapatok számára.

A Szövetség adatai szerint a „Magyarország Legsportosabb Munkahelye” címért folyó megmérettetésben a 2019. évi 141 munkahelyi csapat nevezéséhez képest idén 214-re nőtt a résztvevők száma.

Ehhez csatlakozott komplex egészség- és mozgásprogramja keretében a BorsodChem is immár második alkalommal 16 csapattal (78 fő), amelyekből eggyel a felsővezetés is képviseltette magát. Az április 28. és május 26. közötti időszakban minél több legalább 30 perces testmozgást kellett végezni, a győztes pedig az a csapat lett, melynek tagjai a legtöbbet regisztrálták egy főre vetítve.

A Magyar Szabadidősport Szövetség május 28-án tette közé a Kihívás Hónapjának és Napjának hivatalos eredményeit, amely alapján a BorsodChem csapatai az alábbi helyezéseket érték el.

Az esemény lezárásaként 2021. június 15-én rendezték meg a Díjátadó Bankettet, ahol ünnepélyes keretek között vehettük át Czene Attilától, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnökétől az országos 2. helyezéssel járó elismerést.

 

kihívás napja_Dijatado_1

 

Kihivas_napja_oklevel_2021_LR

 

 

Még magasabb minősítés a fenntarthatósági teljesítményünkért

 

A BorsodChem a fenntarthatósági tevékenységéért 2020. évben az előző évi teljesítményt is túlszárnyalva először nyerte el az EcoVadis platina medálját. A legfrissebb felmérésben Vállalatunk további javulást ért el, így már az értékelésbe bevont vegyipari vállalatok (a BorsodChem speciális ISIC kategóriájában - alapanyagok, műtrágyák és nitrogénvegyületek, műanyagok és szintetikus gumi alapanyagok gyártása- az EcoVadis 2300 vállalatot értékelt világszerte) legjobb 1 százalékában található. A maximális 100-ból elért 73 ponttal a BorsodChem jóval meghaladja az átlagos 46-os pontszámot.

csr

A kapott pontszámunk ismételt emelkedése annak köszönhető, hogy átfogó politikákkal, az UNGC (United Nations Global Compact) és TfS (Together for Sustainability) tagságunkkal, valamint a fenntarthatóság beszerzési elvekbe történő integrálásával és fejlesztésével javítottunk a beszerzés területén. Dicséretet kaptak a környezetvédelmi törekvéseink és az értékelés a társaság etikai magatartását és az emberi jogok tiszteletben tartását is méltányolja.

 

Az EcoVadis értékelésen kiváló minősítés elérése fontos a BorsodChem számára. Ez tükrözi, hogy Társaságunk, mint felelősségteljes és magas minőséget biztosító szállító, partner és munkáltató Magyarországon, elkötelezett mind a vevők, a különböző érdekelt felek és a munkavállalók irányába, mind pedig az évről évre fenntartható fejlődés iránt.

 

Az EcoVadisról:

Az EcoVadis egyedi CSR értékelési módszertannal dolgozó, független és elismert szervezet, amely 150 országban mintegy 50 000 szervezetet vizsgál, 190 iparágban. Az elemzés 21 kritériumot ölel fel a környezetvédelem, a munkaügy és emberi jogok, a működési etika, valamint a fenntartható beszerzés témaköreiben. A módszertan olyan nemzetközi CSR szabványokra épül, mint a GRI (Global Reporting Initiative), az Egyesült Nemzetek Globális Egyezménye és az ISO 26 000. További információkért kérjük, látogasson el az ecovadis.com oldalra.

 

 

Társaságunk Szerethető Munkahelyek Díj 2020 elismerésben részesült

 

A DreamJo.bs negyedik alkalommal hirdette meg a Szerethető Munkahelyek versenyt, amelyre 2018 óta a kis- és középvállalatok (KKV) mellett a nagyvállalatok is pályázhatnak. Idén rekord számú, közel 1.100 nevezés érkezett 156 településről, és 26 különböző iparág képviseltette magát a megmérettetésben. Az idei TOP 195 Szerethető Munkahely listájáról ezúttal is az online szavazatok döntöttek, amelyek száma 2020-ban meghaladta az 57.000-t. Az elismerést a legjobb eredményt elérő 150 KKV-nak, 35 nagyvállalatnak és 10 erdélyi cégnek ítélték oda.

 

 

Társaságunk egy cégprofil (https://dreamjo.bs/hu/company/borsodchem) létrehozásával mutathatta be magát és vonzerejét, valamint ebben az évben arra is volt lehetőség, hogy ismertessük azon túlélési stratégiákat és intézkedéseket HR-szempontból, amelyeket a járvány negatív hatásainak kezelésére vezettünk be.

 

 

Nagy örömünkre szolgál, hogy a BorsodChem is „felkerült a Szerethető Munkahelyek térképére” és Magyarország legvonzóbb munkahelyei között tudhatjuk magunkat.

 

 

borsodchem-szmd-certi-MULTI

 

Az Év Gyára 2019 díjjal gazdagodtunk

 

A GyártásTrend technológiai magazin 2019-ben 5. alkalommal hirdette meg az Év Gyára versenyt, amelynek célja, hogy összetett szempontrendszer alapján megtalálja az év gyártó vállalatát és a meghirdetett kategóriák győzteseit, akik formálják a hazai ipart, a munkáltatói kultúrát és évről évre új értéket teremtenek a hazai piacon. Az összetett, Év Gyára díjat külön ítélték oda a 3 milliárd forint alatti, a 3 és 10 milliárd forint közötti és a 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező cégek legjobbjának.

 

A versenyre 9 kategóriában nevezhettek a magyarországi gyártóegységgel rendelkező vállalatok, az Év Gyára díjat pedig az a gyártóegység nyerhette meg, amely több kategóriában érvényes pályázatot adott be, és legalább egyben kategóriagyőztes lett.

 

Társaságunk az objektív, számadatokra épülő pályázati adatlapokat 2019. november végéig küldhette be, majd a verseny szakmai partnere, a Process Solutions Group kiértékelte a beérkezett 57 kategóriapályázatot és kialakította a legjobb eredményt elért cégek listáját, amelyre a BorsodChem Zrt. is felkerült. Ezt követően a PPH Media, a Process Solutions, a zsűritagok, illetve a verseny további szakmai partnerei, a SZTAKI szakemberei telephelyünkön helyszíni audit keretében ellenőrizték a benyújtott adatokat és személyes benyomásokat is szereztek működésünkről, majd a helyszíni értékelést követően a tapasztaltak alapján hozták meg döntésüket.

 

A díjakat – a koronavírus által kiváltott helyzethez alkalmazkodva – idén virtuálisan, egy ünnepélyes online eredményhirdetés keretében adták át a nyerteseknek, amelyre 2020. augusztus 10-én került sor.

 

Nagy örömünkre szolgál, hogy

  • a Legeredményesebb gyártástámogató folyamatok és
  • az Energiahatékonyság kategória győzelem mellett

az Év Gyára összetett nyertesének a 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétel kategóriában is a BorsodChem Zrt-t választották.

 

 

Bővebb információkért a versenyről és a díjátadóról KATTINT IDE!

 

 

ev-gyara-osszesitett-dia-2020

 

 

 

 

 

 


A BorsodChem „BENEFIT PRIZE 2019 - FOR HAPPY EMPLOYEES” közönségdíjas nagyvállalat elismerésben részesült

 


Az All You Can Move SportPass (AYCM) a Humánpolitika.com Közhasznú Egyesülettel közösen 2019-ben megalapította a beneFit Prize díjat, amelynek célja azon vállalatok legjobb gyakorlatainak bemutatása és díjazása, akik azt vallják, hogy a vállalati egészségkultúra az új társadalmi felelősségvállalás.

 

A munkaerőpiac mindkét szereplőjének iránymutatásként szolgál az elismerés. A munkavállalók számára a díj célja, hogy a vállalati gondoskodást láthatóvá tegye, üzenetet küldjön a pályakezdő vagy munkahelyet váltó munkavállalók számára azokról a tényezőkről, melyekről egy álláshirdetésben nem tudnak beszámolni, holott mégis ezek a „rejtett” faktorok segítenek a döntésben, és marasztalják sok évig a dolgozókat az adott vállalatnál, csökkentve ezzel a munkahelyi frusztrációt, stresszt, és ezáltal az elvándorlást.

 

A munkáltatók részéről pedig bemutatkozási lehetőség, amely során a széles nyilvánosság elé tárhatják, hogy munkavállalóik számukra a legfontosabb és legértékesebb szereplők, erősítve ezzel a cég munkaerőpiaci pozícióját a leendő munkatársak bevonzására, s a lojalitás erősítésére a már ott dolgozók számára is.



Társaságunk pályázatot nyújtott be a beneFit Prize díjra, amely egyrészt a szakmai zsűri által bírált Szakmai Pályázatból, valamint a közönségszavazáson induló Közönség Pályázatból állt. A Szakmai Pályázatban 10 +1 faktor (Prevenció, Egészséges táplálkozás, Munkahelyi sport, Egészség-, baleset és életbiztosítás, Edukáció, Rekreáció, Munkakörnyezet, Mentális egészség, Környezettudatos működés, Gyermekbarát intézkedések, Egyéb) mentén vizsgálták vállalatunk egészségprogramját, majd a Közönség Pályázat keretében nyílt szavazásban résztvevő, egyedi tartalmakkal ellátott Microsite adatlapon mutathattuk be, hogy hogyan is gondoskodunk munkavállalóinkról és közvetlen környezetünkről.

 

ABorsodChemet a 97 pályázó közül a szakmai zsűri beválasztotta az 57 legjobb közé, a nagyvállalati kategóriában pedig az előkelő 6. helyen végeztünk, valamint 2019. november 11-én átvehettük a Közönség Díjat nagyvállalati kategóriában. A Díjátadó Gálán elhangzott az is, hogy a vállalati gondoskodás elismerése mellett a díj küldetése az is, hogy rábírja a döntéshozókat arra, hogy adókedvezményben részesítsék azokat a vállalatokat, akik áldoznak a vállalati jóllét, a vállalati egészségkultúra megvalósítása érdekében.

 

Reméljük, hogy a díj alapítói elérik ezt a célt és a jövőben minél több olyan elemmel bővülhet juttatásaink köre, amellyel hozzájárulhatunk munkavállalóink jóllétéhez.

 

 

BeneFit_Prize_Dijatado_1

 

 

 

 

Elnyertük a Családbarát Vállalat 2019 címet

 

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2013-ban alapította Az Év Családbarát Vállalata-díjat a vállalati szféra ösztönzésére és a családbarát jó gyakorlatok kiemelése céljából kis-, közepes-, és nagyvállalatok számára. Az Év Családbarát Vállalata pályázat mára fokmérője annak, mennyire áll készen a vállalat a következő évek munkaerő piaci kihívásaira. A munkaerőhiány, a digitális technológia térnyerése és a munkavállalói elvárások megváltozása, különösen az új belépő generációknál új vezetői szemléletet követelnek.

A családbarát vállalati kultúra, a bizalmon alapuló vezetői (mentori) szemlélet, a rugalmas munkaszervezés és a közösségi érzés alapvető követelményekké váltak. A kapott munkavállalói visszajelzések alapján egyre többen keresik a családbarát szemléletű vállalatokat.

 

Társaságunk pályázatot nyújtott be a díj elnyerésére, amelyben a zsűri azt értékelte, hogy mennyire aktívan foglalkozunk azzal, hogy ember- és családbarát vállalat legyünk, elkötelezettek vagyunk-e abban, hogy innovatív módon fejlesszük családbarát működésünket, figyelembe véve a környező trendeket. Továbbá saját szektorunkban példaértékűek vagyunk-e, a szervezeti kultúrának része-e a munka-magánélet egyensúly fenntarthatósága, amennyiben erre lehetőség van, élünk-e az atipikus vagy rugalmasabb munkaszervezési formákkal, illetve a vezetőség interakcióban, kölcsönös információcserében van-e a munkatársakkal és az innovációkat a lehetőségek mellett az igényekhez igazítjuk-e. A jelenlegi helyzet megismerése mellett azt a folyamatot is értékelték, mely során a családbarát vállalati kultúra fejlődik.

 

A megvalósult és tervezett intézkedések mennyire reflektálnak a munkatársak visszajelzéseire, valamint a lehetőségeink szerint támogatjuk-e a családokat és a gyermekvállalást. 2019. november 13-án díjátadó gála keretében vehettük át a Családbarát Vállalat 2019 címet azon 41 vállalat egyikeként, amelyek már régóta példaértékű módon elöl járnak a családbarát gyakorlatok megvalósításában. 

 

Csaladbarat_Vallalat_Dijatado

 

 

 

 

 

A BorsodChem elnyerte a Miskolci Egyetem Kiemelt Támogatója Díjat

 

A Miskolci Egyetem stratégiai forrása a BorsodChem felsőfokú végzettségű munkavállalóinak, hiszen pillanatnyilag 227 azoknak a kollégáinknak a száma, akik diplomájukat ebben az intézményben szerezték. A képzésben is nagyon szoros az együttműködésünk, Társaságunk jelenleg 14 egyetemi hallgató számára nyújt duális képzőhelyet és 5 hallgató végzi tanulmányait BorsodChem ösztöndíjjal.

 

2019. szeptember 6-án tartották a Miskolci Egyetem ünnepi szenátusülését, ahol az egyetem legkiválóbb oktatói, kutatói, dolgozói és az intézményt támogató cégek képviselői részesültek elismerésben.

 

Nagy örömünkre szolgál, hogy az eseményen a BorsodChem is átvehette a Miskolci Egyetem Kiemelt Támogatói Díját, amelyet Társaságunk a méltatásban elhangzottak szerint a vegyészmérnök képzés beindításában, illetve a Konfuciusz Intézet létrehozásában játszott meghatározó szerepével, valamint az egyetem sportéletének nagyvonalú anyagi támogatásával érdemelt ki.

 

Ha kicsit bővebben tekintjük át azt a sokrétű támogatást, amelyet a Miskolci Egyetemnek nyújtunk, elsőként említhető, hogy ötletadói voltunk a vegyészmérnök képzés indításának és tevékenyen részt vettünk annak lobbi tevékenységében. Rendkívül nagy örömünkre szolgál, hogy idén szeptemberben 22 fő vegyészmérnök hallgató kezdte meg tanulmányait az első évfolyamon.

 

Magyarország sorrendben harmadik Konfuciusz Intézetének alapításában ötletadóként és támogatóként oroszlánrészt vállalt tulajdonosunk, a Wanhua és személy szerint korábbi elnök-vezérigazgatónk, Jason Ding. A világ több mint 500, a kínai kultúra és nyelv népszerűsítését célzó Konfuciusz Intézete között rendhagyó és úttörő a miskolci, mert ismereteink szerint az egyetlen a sorban, amelynek a kínai támogató intézménye nem egy bölcsészettudományi, hanem a Pekingi Vegyipari Egyetem. Chairman Ding stratégiai gondolkodását jelzi, hogy már 2012-ben így választott, hogy a majdani miskolci vegyészmérnök képzéshez komoly szakmai partnert biztosítson.

 

A látvány-csapatsport támogatásunk összege az elmúlt 6 évben meghaladta a 600 millió Ft-ot. Egyebek mellett az egyetemi körcsarnok kívül-belül a BorsodChem által nyújtott TAO támogatásból újult meg.

 

Kapcsolatunk az innováció területén is kiemelkedő, két K+F pályázatban közös konzorciumban működünk együtt, az összesített, BC által ezekben elnyert támogatási összeg meghaladja az 1 Mrd Ft-ot, a Miskolci Egyetem esetében pedig az több milliárd forintra rúg.

 

Dolgozunk tovább azon, hogy a már jelenleg is stratégiainak tekinthető kapcsolatunkat még több és még színesebb tartalommal töltsük meg, bízva abban, hogy ezzel felkeltjük a Miskolcon végzett legjobb diplomások érdeklődését Társaságunk iránt.

 

 

ME_kiemelt_tamogato_dij_2019_karrier_slider

 

 

 

 

Együttműködési megállapodást írt alá a Wanhua-BorsodChem és az Irinyi Református Oktatási Központ

 

A Wanhua-BorsodChem és az Irinyi Református Oktatási Központ 2018. március 21-én együttműködési megállapodást írt alá a több évtizedre visszanyúló közös munkájuknak és mára már hagyománnyá vált jól működő, képzést támogató programjaiknak a megerősítése érdekében.

 

Az együttműködés célja a képző intézményben folyó vegyész szakképzés további támogatása ipari gyakorlati tapasztalat szerzésére lehetőséget adó programok szervezése révén, mely összevont és évközi laborgyakorlatok, pályaorientációs látogatások, üzemlátogatások keretében valósul meg. A Wanhua-BorsodChem a megállapodás aláírásával a jövőben is vállalja, hogy biztosítja ezeket a lehetőségeket a cég munkaerő piaci igényeinek kielégítésére szolgáló szakmák - elsősorban nappali tagozatos - tanulói részére. Emellett a nagyvállalat évente 8-10 munkavállalójának képzését támogatja az Irinyi Református Oktatási Központ esti tagozatos vegyésztechnikus kurzusán. A folyamatosan bővülő Wanhua-BorsodChem a munkaerő-utánpótlási igényei kielégítésére évek óta együttműködik az Iskolával a vegyipari rendszerkezelő felnőttképzések megvalósításában is.

 

Az együttműködési megállapodás aláírásával a Wanhua-BorsodChem a jövőben is támogatja az Iskola vegyész képzéséhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztését a laboratóriumok felszereltségének javításával, illetve a képzések során felmerülő vegyszer-igények biztosításával.

 

A Wanhua-BorsodChem az Iskolával közös pályaorientációs megjelenésekkel, évente indított vegyész szakkör megszervezésével, és a jó tanulmányi eredményt elérő vegyésztanulók számára havi ösztöndíj nyújtásával törekszik arra, hogy a vegyész szakmát vonzóvá tegye a pályaválasztás előtt álló tanulók számára.

 

Varga Béla, a Wanhua-BorsodChem HR és Kommunikációs igazgatója szerint a megállapodás létrejötte még erősebbre fűzi azt a szoros köteléket, amely a cég és az iskola között fennáll, és amely a mindkét fél számára eredményes hosszú távú működés és együttműködés záloga.

 GD0B4365

 Csernaburczky Ferenc, az Irinyi János Református Oktatási Központ igazgatója az alábbiak szerint nyilatkozott a megállapodás aláírásáról:

 

„Intézményünk jogelődjének, az Irinyi János Vegyipari Technikumnak már a születése pillanatától szoros kapcsolata volt az akkori Borsodi Vegyi Kombináttal. 2013-tól 12 év megszakítás után ismét elindulhatott iskolánkban a 4+1 éves vegyészképzés, melynek támogató partnere és kezdeményezője a BorsodChem Zrt. volt. Segítségükkel sikerült a beiskolázást megerősíteni az ágazati képzésben. Tapasztalataink szerint a vállalat szakképzés-támogató programjai hatására a tanulók motiváltsága nő, javulnak a tanulmányi eredményeik, ami által magasabb színvonalon képzett munkaerőt biztosíthatunk a Társaság számára. Külön öröm számunkra, hogy végzett vegyész tanulóinkat maradéktalanul foglalkoztatni tudják, erősítve ezzel az intézményi beiskolázás további bővülését."

 

 GD0B4369

 

 

 

Nagyvállalati kategóriában „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” címet a BorsodChem Zrt. nyerte el

 

OFA_dij_2017

 

2017. november 2-án rangos szakmai elismerésben részesült vállalatunk.  A Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alatt működő Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett pályázaton a nagyvállalati foglalkoztatók (500 fő feletti cégek) között „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” címet Társaságunk nyerte el, olyan neves vállalatokat megelőzve, mint National Instruments Hungary Kft. (2. hely), a Budapest Bank Zrt. (3. hely), Nestlé, TDK, IBM, IT Services, Elmű-Émász, MÁV, Grundfos, Sanofi, E-on, Rossman, LIDL, stb.

 

 A felelős foglalkoztatás egyértelműen versenyképességet növelő tényező, a vállalatok számára regionális és európai szinten is olyan versenyelőnyt jelent, amely érdemben hozzájárul a cégek folyamatos fejlődéséhez.

 

Ahhoz, hogy egy vállalat elnyerje a címet, több területen is bizonyítania kell, hogy nem csak felelősen gondolkodik, hanem mindennapi tevékenységében is tetten érhető ennek szellemisége. A felelős foglalkoztatás fontos, hiszen egy munkáltató emberi sorsokat alakíthat, változtathat meg, és tehet jobbá. Ezért a felelős foglalkoztatás manapság már jóval túlmutat azon, hogy a munkavállalókat a munkába fektetett áldozat ellenértékeként megfizetjük, ma már az is elengedhetetlen, hogy a dolgozó elégedettséget és örömöt érezzen a munkavégzése során. Ehhez azonban elengedhetetlenek olyan tényezők, mint a munkahelyi környezet, a munka-magánélet egyensúlya, a közösség és csapatépítés, a képzés és képességfejlesztés, az egészségmegőrzés, a tehetséggondozás, a társadalmi szerepvállalás és munkáltatói márkaépítés. 

 

A díj átadásakor kiemelték, hogy vállalatunk a munkaerő-piacon mostanság zajló „forradalomra” reagálva komplex HR stratégiát dolgozott ki és működtet. Külön örömünkre szolgál, hogy a szakmai bíráló testület társaságunk tevékenységét valamennyi felelősségi pontban élenjárónak minősítette.  

 

A 4 kategória győztes (kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint közszféra) nyerte el az „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” díjat, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adott át. 

 

az_ev_felelos_foglalkoztatoja_2017_3

Megosztom

Jelentkezz hozzánk iskolai programra!

Szakmai gyakorlat, szakdolgozat-konzultáció vagy duális képzésünk után érdeklődnél? Küldd el jelentkezésedet és felvesszük veled a kapcsolatot!

Jelentkezem

Etiam ornare diam eget risus iaculis interdum. Fusce pharetra accumsan interdum. Proin nec ante ligula. Vivamus vestibulum elit sem, vitae scelerisque nunc sagittis a.

Kapcsolat